Születésem óta félénk vagyok. Nem merek belekezdeni új dolgokba, nem merek más emberekkel kommunikálni és hivatalos ügyeket intézni. Talán csak introvertált személyiség vagyok, talán szorongok. Az egész életemet megnehezíti már születésem óta, hogy nem olyan vagyok, mint extrovertált társaim, akik probléma nélkül emelik fel a kezüket tanórán és, akik bárkivel megtalálják a közös hangot. Már az óvodában észrevették, hogy én ilyen vagyok, mert szinte mindig egyedül játszottam. Nem azért, mert nem voltak barátaim, hanem azért mert jobban szerettem egyedül lenni és úgy játszani, ahogy az nekem megfelelt. Mindig is voltak barátaim. Még olyanok is voltak, akiket a legjobb barátaimnak hívhattam. Mégis szívesebben vagyok egyedül a szobámban, ahol azt csinálhatok, amit akarok. A barátkozást ugyan nem nehezítette meg ez a probléma, de az életben minden mást igen.
A kommunikációt, a hivatalos ügyek önálló intézését, a vásárlást, a munkakeresést, a jogosítvány megszerzését, az egyetemi jelentkezést. Minden alkalommal féltem kommunikálni, érdeklődni, ezért inkább egy idő után elkezdtem kerülni az ilyen jellegű szociális megnyilvánulást igénylő dolgokat. Szívesebben zárkóztam be a házba, azon belül is a legnagyobb biztonságot nyújtó szobámba. Itt minden megvan, amire szükségem van a túléléshez. De még így sem lehet örökké elkerülni a szociális interakciókat. Amikor a szüleim megbíznak azzal, hogy engedjem be a gázleolvasót, a medencetisztítót, minden alkalommal lever a víz. Ők nem tudják, hogy ez milyen érzés, mert a családomban mindenki extrovertált vagy, ha nem is extrovertált, de probléma nélkül intéz bármilyen hivatalos ügyet. Ezért sem értem, honnan jött nekem ez a probléma. De dolgozom rajta és a barátaim, a családom segítségével és támogatásával egyre többször sikerül probléma nélkül telefonálnom valakinek, hivatalos ügyet intéznem és fokozatosan hozzászoknom a szociális interakcióhoz idegenekkel is. Gyakorlásként a szüleim adtak egy feladatot! Jövő héten eljön hozzánk egy szerelő, mert a melegvizünk egy idő után mindig elfogy. Nem azért, mert bojlert használunk, hanem valami más okból. Valószínűleg a kazánnal van a probléma, ezért hívtak egy szerelőt, hogy megnézze, mert így nem lehet kényelmesen élni nap, mint nap. Pár perc fürdés után elmegy a meleg víz és ekkor le kell állítani a vizet és legalább öt percet kell várni, hogy újra meleg víz induljon el. A szerelőt nekem kell majd beengednem és megmutatnom neki, merre találja a problémás területet. A szüleim már megbeszélték vele korábban, telefonon keresztül, hogy mi a probléma, ezért nekem nem kell újra elmondanom mindent, de azért ott kell lennem, hátha lesz valami kérdése, megnézne egy másik helyiséget is vagy elmagyarázza, milyen problémát talált. A szerelő egy budapesti cégtől száll ki, habár mi nem Budapesten lakunk. A vizgazfutesszerelo24.hu oldalon találtam rá a cégük leírására és azt olvastam, hogy nemcsak a főváros területén, hanem annak vonzáskörzetében akár egy óra alatt kiszállnak a szakemberek, sürgős esetben!
Ráadásul – ha ez nem lenne elég – nemcsak nap közben, munkaidőben hanem kellemetlenebb pillanatokban is, mert 24 órás ügyeletet működtetnek, ezért bármikor telefonálhatunk, elhalaszthatatlan esetben. Mi nem Budapesten lakunk, hanem annak agglomerációjában, de az esetünk nem sürgős, ezért nem azonnal telefonáltunk, hanem vártunk pár napot, hátha csak egy egyszeri problémáról volt szó.
De nem így volt, ezért a szüleim felhívták a weboldalukon feltüntetett telefonszámot és elmondták részletesen az észlelt problémát. Telefonálás helyett, akár ingyenes visszahívást is lehetett volna kérni, de a szüleim akkor szerettek volna telefonálni, amikor mindketten itthon vannak, hogy hallják, mit javasol a szerelő és tudják, mire számítsanak.
Azért fontos részletesen elmondani az észlelt problémát telefonon keresztül, mert a cég ez alapján tudja meghatározni, hogy melyik szerelőjüket küldi ki. Ugyanis a cégnél víz-, gáz-, és fűtésszerelő szakemberek egyaránt dolgoznak. Nem mindegy, hogy egy problémához fűtésszerelőt vagy gázszerelőt küldenek ki. Habár a két szakember munkásságának vannak közös pontjai és néhány esetben lefedik egymást, a fűtésszerelő nem tud segíteni kazánnal kapcsolatos probléma esetén és a gázszerelő nem tudja megoldani a fűtéscsövekkel fellépő gondokat. A fűtésrendszer egy több komponensből álló, összetett rendszer, amiben több dolog tönkremehet. A kazántól kezdve, a csöveken át, egészen a fűtőtestig. Utóbbi kettőhöz fűtésszerelő segítségét kell kérni, a kazánhoz pedig gázszerelőét. Nálunk valószínűleg a kazánnal van probléma, ezért nekünk gázszerelőre van szükségünk a megoldáshoz. Főleg régi építésű házaknál kell számítani az esetleges problémákra. Ugyanis régen a fűtéscsövek vasból készültek. A csöveken átfolyó víz pedig előbb-utóbb rozsdásodáshoz vezet, ami pedig a csövek megrepedését, törését okozza. Ezért fontos az, hogy a probléma forrását pontosan be tudjuk tájolni és részletesen mondjuk el, amikor telefonálunk. Ettől függ, hogy a víz-, gáz- fűtésszerelők budapesti ezen cégétől kit kell kiküldeni. Lehet az adott ház régi vagy új építésű, a szakembereik minden problémát képesek megoldani, hála a több, mint harminc éves tapasztalatuknak, amivel rendelkeznek. A tapasztalat mellett fontos tényező a sok eszköz, amivel rendelkeznek. Kapcsolataiknak hála mind új, mind régi típusú rendszerek meghibásodását tudják kezelni.
Fontos tudni, hogy a kiküldött víz-gáz-fűtésszerelő Budapest környékén olyan problémákban lehet segítségünkre, mint a karbantartás, javítás, csere és szervizelés. Az ezek után kapott számlát pedig elfogadják a biztosítók, ezért a költségek miatt sem kell aggódnunk. Költségekről beszélve, a kiszállás csak akkor kerül pénzbe, ha a szerelő bármilyen javítást végzett, minden más esetben költségmentes. A cég szakemberei garanciát vállalnak elvégzett munkájukra még annak ellenére is, hogy precízen végzik el azt. A megbízható munka több időt igényel, ezért nem kell meglepődni, ha szakembereik tovább dolgoznak a probléma megoldásán, mint ahogy azt más szerelőknél láthattuk korábban. A minőségi munkával megelőzhetik a jövőben ismét kialakuló problémákat.
Azért is végeznek szakembereik amúgy ilyen precíz munkát, hogy az ügyfeleknek ne kelljen többet problémákkal küzdeni a fűtésrendszerükkel. Ugyanis egy otthonban az egyik legfontosabb, hogy meleg legyen. Főleg fűtési szezonban. A meleg padló, levegő, víz mind nagyon fontosak és elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy család kényelmesen tudjon élni otthonában. A „Víz-gáz-fűtésszerelő Budapest” csapata által kiküldött szerelők nem csak a fővárosban, hanem a környékén is gondoskodnak a családi házak, társasházak, lakások, cégek és egyéb intézmények melegéről. Fűtésen kívül, duguláselhárítással is foglalkoznak szakembereik, ezért ilyen probléma esetén is rendelkezésünkre állnak. Érdemes megkeresni őket már az első fellépő problémánál, mert a víz-, gáz- és fűtésrendszer épsége nagyon fontos tényezője egy háznak. Ezek a szolgáltatások teszik otthonunkat kényelmessé és valódi otthonná. Ezért sem bánom azt, hogy a kihívott szerelő talán sokáig lesz itt és beszélnem is kell vele fontos dolgokról. Nem szeretnék többet jég hideg vízben zuhanyozni, ezért pedig érdemes legyőznöm a félelmeimet.
